a webinár után, csak neked
Napi 6 perc reggel, 6 perc este: ez lesz az első rutin, amit tényleg végigcsinálsz
Minirutin Kollekció: A 3 Pillér Módszer
8 rövid videó, amivel elvezeted a reggeli püffedtséget, megformázod és ellazítod az arcod, plusz egy Arcjóga Coach a zsebedben, aki minden nap emlékeztet, hogy ne maradj egyedül a szokásépítésben.
Kérem a Minirutin Kollekciót 16 900 Ft-ért
Ismerős?
Ha bármi ismerős ebből, ez az oldal Rólad szól
Ezek nem az én szavaim: ezekkel a mondatokkal írtátok le nekem, mi zajlik az arcotokkal.
„Reggel bedagadt szemmel, püffedt arccal ébredek, mintha nagyobb lett volna a fejem éjszaka.”
„Mintha elfolyna lefelé az arcom, elvesztek a kontúrjaim, kialakult egy kis tokám.”
„Lebiggyedt a szájzugom, olyan, mintha állandóan szomorú lennék, pedig nem vagyok az.”
„Próbálkoztam már guasakővel, arcrollerrel, csak porosodnak a fiókban, semmit nem változtattak.”
„Annyi ellentmondó tanácsot láttam a TikTokon és az Instán, hogy már semmit nem merek csinálni: az egyik szerint öregít az arcjóga, a másik szerint szétnyomja az arcot a masszázs.”
Nem a Te hibád
Ha eddig feladtad, az nem a hiányzó akaraterődön múlt. Egyszerűen rossz, fenntarthatatlan módszert próbáltál beerőltetni a mindennapjaidba, 30 perces rituálékat egy olyan életbe, ahol nincs 30 perced.
A bőr csak a terítő az asztalon. Ha alatta az izomzat elveszti a tónusát, a legdrágább szérum sem tudja megemelni azt, amit alulról nem tart semmi.
Kitől tanulod
Szia, Enikő vagyok
Néhány évvel ezelőtt majdnem beültem ajakfeltöltésre. Három kérdés állított meg, és azóta ezt tanítom másoknak.
Ezt kell most örökre csinálnom? Mennyibe kerül ez évente? Mi van, ha herpeszt kapok tőle? Ez a három kérdés eltántorított attól, hogy bárki tűvel hozzáérjen az arcomhoz. Nem sokkal utána egy barátnőm küldött arcjóga videókat, és rögtön tudtam: ez működik, és Magyarországon még senki nem csinálja.
Mellette 19 éve dolgozom egy multinál: tudom, milyen az, amikor a monitor úgy szívja ki az arcodból az életet, mint a dementorok a lelkeket. Pontosan ezért építek olyan rutinokat, amik akkor is működnek, ha fáradt, elfoglalt és motiválatlan vagy.
3000+
vásárló
17 000+
feliratkozó
2021
óta aktívan oktatok
„Nincs napi fél óránk, de napi 6 percünk igen, csak jó rendszer kell hozzá, nem több akaraterő.”
A módszer
A 3 Pillér Módszer
Minden videó, reggel is, este is, ugyanerre a három lépésre épül. Nem kell választanod, melyik technika a jó: mindhármat megkapod, egy 6-7 perces gyakorlatsorban.
1. Elvezet
Püffedtségmentesítő nyirokmasszázs
Éjszaka a nyirokfolyadék pang, ezért ébredsz duzzadt szemmel, vizenyős arccal. Ezt vezetjük el elsőként.
2. Formál
Tonizáló arcmasszázs
Célzott fogásokkal tonizáljuk az arcizmokat: feszesebb, emeltebb lesz az arc, természetes lifting hatással.
3. Lazít vagy feszesít
Célzott arcjóga gyakorlat
Ahol kell, lazítjuk a túlhasznált izmokat, ahol kell, erősítjük az elernyedt izmokat, az aznapi arcterületen.
Pontosan mit csinálunk
8 videó, az arc 4 területére bontva
Reggel: felfrissítés
4 videó, fejenként 6-7 perc. Elvezeti az éjszaka felgyűlt nyirokfolyadékot, tonizál, és felkészíti az arcod a napra.
amíg lefő a kávéd, vagy zuhany alatt/után
Este: lazítás
4 videó, fejenként 6-7 perc. Oldja a nap során felgyűlt feszültséget, a visszatartott szavak és az összeszorított állkapocs nyomát.
esti bőrápolás közben, fogmosás előtt/után
Mind a 8 videó, reggeli és esti bontásban
Reggel
Este
Melyik vagy Te?
Kinek szól ez a kollekció
Az anyuka
Otthon vagy a gyerekkel, és a sor végén szoktál lenni, ha egyáltalán felkerülsz rá. 6 perc, amíg a baba alszik vagy reggelizik, tényleg belefér.
A dolgozó nő
Egész nap képernyő előtt görnyedsz, telefonozol, rohansz. A laptop lecsukása után, mielőtt „munka utáni üzemmódba” váltasz, pont akkor fér bele.
Az aktív 60-as
Aktív vagy, mozogsz, élsz, és egyáltalán nem akarsz nagymamának kinézni. A reggeli kávéd rituáléjához kötve simán megy.
Ezt is megkapod
A bónuszok
Minél többet kapsz, annál könnyebb lesz döntened: íme, ami a 8 videó mellé jár.
Arcjóga Coach a zsebedben Magyarországon az első
10 napon át minden nap kapsz tőlem egy személyes Telegram hangüzenetet és az aznapi videó emlékeztetőjét, nem kell keresned, nem kell eldöntened, mi jön ma. Nem maradsz egyedül a szokásépítésben, valaki tényleg fogja a kezed, amíg beépül az új rutinod.
- ✓ Napi személyes hangüzenet tőlem, 10 napon át
- ✓ Az aznapi videó linkje mindig kéznél, nem kell keresgélned
- ✓ Motiváló kísérés azokon a napokon is, amikor épp nincs kedved
Értéke: 19 900 Ft
10 perces Testébresztő és testtartásjavító videó
A testtartásod kihat az arcod kinézetére is, ezt a gyakorlatsort magam is naponta csinálom.
Értéke: 4 900 Ft
Írásos mini arcelemzés kampány-exkluzív
Küldj be egy fotót, és személyesen ránézek az arcodra, írásos elemzést és gyakorlatjavaslatot kapsz tőlem. Csak azoknak jár, akik a kampány alatt, augusztus 17-ig vásárolnak.
Értéke: 8 900 Ft
Az ajánlat
Amit ma megkapsz
-
8 videós Minirutin Kollekció
4 reggeli + 4 esti gyakorlatsor 16 900 Ft -
Testébresztő bónuszvideó 4 900 Ft
-
Arcjóga Coach a zsebedben
10 napos Telegram kísérés 19 900 Ft -
Írásos mini arcelemzés
kampány-exkluzív bónusz 8 900 Ft
Ma, a kampány alatt
16 900 Ft
Egyszeri fizetés. Azonnali, örökös hozzáférés.
Megrendelem a Minirutin KollekciótNem ígérek garanciát. Bizonyítékot mutatok.
Nem élek üres ígéretekkel: a meglévő arcjógázóim eredményei önmagukban adják a bizalmi alapot. Nem az én szavam kell hozzá, hanem az övék.
Az elmúlt időszak legjobb döntése volt, hogy csatlakoztam. Harmadik hete csinálom a gyakorlatokat, és már nagyon szuper a hatása.
Szlovák Katalin, Minirutin Kollekció vásárlója
Az első hét után már látványosan kisimultabb lett az arcom. A reggeli rutinom része lett, és nagyon meghálálja az arcom és a bőröm is.
Szőke Nikolett, Minirutin Kollekció vásárlója
Enikő, érthetően, profi módon magyarázol el mindent. Sokat javult az arcom, látható a javulás.
Ibolya, Minirutin Kollekció vásárlója
Ma tükör előtt végeztem a gyakorlatot: nem olyan profin, mint te, de nagyon látványos volt a végén, amit láttam.
Kiss Noémi, Minirutin Kollekció vásárlója
Nem nekem kell kihámoznom a rengeteg információt: kimondottan a saját arcomra kaptam tanácsot, videóval megtámogatva. Most már nincs kifogásom, hogy miért ne álljak neki.
Mariann Bese, mini arcelemzés
Ha nem tudunk valamit, nem is tudunk tenni ellene. A mini arcelemzéssel megmutatod, mire érdemes figyelni, még akkor is, ha alapvetően jó állapotban van a bőr.
Anujin Matos, mini arcelemzés
3000+
vásárló
17 000+
hírlevél-feliratkozó
2021
óta aktívan oktatok
Figyelj erre
Az írásos mini arcelemzés csak a kampány alatt jár
Kérdésed van?
Gyakran ismételt kérdések
Kezdő vagyok, tudok-e egyáltalán csinálni ilyet?
Igen, pont neked találtam ki. Minden videóban együtt csináljuk a gyakorlatokat, lépésről lépésre mutatom a mozdulatokat. Nem kell hozzá semmilyen előzetes tudás, csak indítsd el az aznapi videót, és kövess engem.
Miben más ez, mint az ingyenes tartalmaid?
Az ingyenes tartalmaimban szórtan kapsz gyakorlatokat: jók, de neked kell összerakni belőlük egy rendszert. Itt egy már összerakott, kipróbált rendszert kapsz: pontosan tudod, melyik napon mit csinálsz, és nem vagy egyedül vele, mert ott a napi Coach-üzenet is.
Mennyi idő alatt látok eredményt?
A reggeli puffadás sok esetben már az első nyirokmasszázs után látványosan csökken, ezt szinte azonnal érzed. A kontúr, a tónus, a feszesség viszont hetek kérdése, nem napoké. Ez nem instant csoda, hanem egy működő rendszer.
Kell hozzá valamilyen eszköz?
Nem, semmi mást nem igényel, csak a saját két kezedet. Nincs guasakő, nincs arcroller, nincs semmi, ami csak a fiókban porosodna.
Működni fog az én arcomon is? Elmúltam 50, sőt 60 éves.
Igen. Az arcizom bármilyen életkorban edzhető és tonizálható, pont úgy, ahogy a test bármelyik izma. Az aktív 60 körüli tanítványaim között is rengetegen vannak, akiknél ugyanúgy működik, mint egy 35 évesnél. A módszer nem az életkorra, hanem az izomtónusra épít.
A napi 6 perc az tényleg elég valamire?
Pont ez a lényeg: nem azért, mert kevés lenne, hanem mert az arcizmaid picik és vékonyak, nem bírnak el egy nagy, hosszú tornát. A 6-7 perc fókuszáltan pont annyi ingert ad, amennyit fel tudnak dolgozni. A kevesebb itt szó szerint több.
Nem kell ennél sokkal több időt rászánnom?
Nem szükséges: a rendszer pont arra épül, hogy napi 6-7 perc elég legyen. De ha egyszer nagyon belelendülsz, és mindkét blokkot, a reggelit és az estit is meg akarod csinálni, megteheted, csak nem kötelező.
Mi van, ha nincs Telegramom?
Semmi gond! A Telegram egy teljesen ingyenes alkalmazás, ugyanúgy működik, mint a Messenger vagy a WhatsApp, kevesebb mint egy perc alatt letöltöd telefonra vagy akár gépre is. Vásárlás után küldök egy linket, arra kattintva automatikusan bekerülsz a csatornába, nincs vele semmi teendőd. És ha mégsem szeretnéd telepíteni, a 8 videóhoz és a 10 napos e-mailes kíséréshez akkor is simán hozzáférsz.
Neked való, vagy sem?
Neked való, ha...
- ✓Reggelente püffedt, fáradt arccal nézel a tükörbe
- ✓Kitartható, napi pár perces rutint keresel, nem újabb félbehagyott kihívást
- ✓Természetes utat keresel, tű és botox nélkül
- ✓Jólesne, ha valaki naponta melletted lenne, amíg beépül a szokás
Nem neked való, ha...
- ✕Egyetlen alkalom után radikális, azonnali csodát vársz
- ✕Egyáltalán nem vagy hajlandó napi pár percet magadra szánni
- ✕Injekciós vagy műtéti megoldást keresel
Ami még motoszkálhat benned
Kimondom helyetted is, mielőtt Te kimondanád
„Biztos megint elfelejtem, mint az összes eddigi próbálkozásomat.”
Pontosan ezért van a Coach a zsebedben: 10 napon át naponta emlékeztetlek. És ha egy nap mégis kimarad, nincs bűntudat: másnap simán bepótolhatod.
„Minek költsek erre, van otthon krémem is.”
A krém a bőrt táplálja: a kontúrt és a feszességet az izomtónus adja. 16 900 Ft egy kozmetikai kezelés töredéke, és örökre a tiéd marad, nem fogy el egy tégely után.
„Mit fog szólni a páromon/a családom, hogy erre költök?”
Nem kell tűt, injekciót vagy veszélyes kezelést választanod ahhoz, hogy tegyél magadért. Ez a saját két kezed és napi 6 perced: nehéz ez ellen bármit is felhozni.
„Ha 3 nap után nem látok semmit, úgyis abbahagyom.”
Az arcod hónapok, évek alatt vesztette el a tónusát, 3 nap alatt nem is fogja visszakapni. De a különbség az, hogy attól a naptól kezdve a jó irányba dolgozik, nem hagyod tovább sodródni.
Megérdemled, hogy reggel ne a fáradtságodat lásd a tükörben
8 videó, egy Coach a zsebedben, és egy írásos mini arcelemzés, 50 600 Ft értékben, ma 16 900 Ft-ért.
Kérem a Minirutin Kollekciót 16 900 Ft-értA mini arcelemzés bónusz csak augusztus 17-ig jár hozzá